A mágnás-negyed (2008. március 1.)

„Egy magyar mágnásnak nem lehet Bécsben palotája a nélkül, hogy Pesten is ne legyen” vallotta Festetics György, s mondásához híven, mintegy példát mutatva, elsőnek építtette fel városi palotáját a Főrendi Háznak otthont adó Nemzeti Múzeum szomszédságában.  

De a Főrendiház mellé épült a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye is, és 1865-től 1902-ig itt tartották az üléseket (az épület ma a budapesti Olasz Kultúrintézetnek ad otthont), így a társadalmi élet központjává vált ez, az egykori városfalon kívül kialakult, új negyed.

Az arisztokrácia színe-java követte Festetics példáját, s minthogy a kor ünnepelt építésze Ybl Miklós volt, több palota tervezése az ő nevéhez fűződik, így a negyed nagyszerű, egységes képet mutatott.

 

Bár a későbbi évszázadok rontottak az egységen, a mai kor új szele megújulást hozott a régi-szép épületeknek, így a látogató az egykori főúri pompát érezheti.

Sétánk során több épületben is látogatást tettünk, és belekóstoltunk ebbe 19. századi hangulatba!