A XIX. században
Pest-Buda óriási növekedésen, fejlődésen ment keresztül. Az
egységesen megépített klasszicista várost gyönyörű
historizáló, romantikus épületek díszítették.
Miközben a művészek legtöbbje a millennium lázában égve 1000
éves történelmünk dicsőségét énekelte meg épületben,
szoborban,festményben egyaránt, néhányan a magyarság
igazi stílusát, saját, csak ránk jellemző formai világát
keresték.
Lechner Ödön a népművészetben, s így áttételesen
keleti múltunkban, találta meg a saját - és az általa
nemzetinek tartott - hangot. Csodálatos épületei
(Iparművészeti Múzeum, Földtani Intézet,
Postatakarékpénztár, Kőbányai templom, Kecskeméti városháza,
...) mind anyagfelhasználásukban, mind forma-, motívum- és
színvilágukban különlegesek.
Kós Károly az erdélyi népi építészetben látta meg
gyökereinket, s a kalotaszegi parasztházakat és bájos
templomokat idéző művei a "nemzeti otthon" jóleső melegségét
sugározzák.
Az általuk és követőik (Komor Marcell, Jakab Dezső, Korb
Flóris, Griergl Kálmán, Quittner Zsigmond, Árkay Aladár,
Toroczkai Wigand Ede, és még sokak) által alkotott épületek,
illetve a stílus újfajta kifejezésvilágát idéző művészeti és
iparművészeti alkotások külföldi érdeklődők ezreit vonzzák
hozzánk.
Előadásommal szerettem volna felhívni a figyelmünket erre
szépséges nemzeti kincsre, a magyar szecesszióra.